Csak ültünk és bámultuk a képeket
Meglátogatott ma egy barátom a galériában. Ünneplőbe öltözött. A közel 40 fokos hőség ellenére ő frissen vasalt inget vett. Tiszteletből. Bár ismerte már a munkáimat – de a legtöbbet csak virtuális formában látta. Ma viszont személyesen is kapcsolatba került velük…
Néhány szót váltottunk mikor megérkezett, majd közölte, hogy „hagyjam őt békén”, ő most „egyedül” végignézni a képeket. Így is lett. Aztán leültünk a kanapéra, bámultuk a festményeket, beszélgettünk. Képekről, festészetről, az élet dolgairól. Majd észre sem vettük, és egyszer csak csend lett. Óráknak tűnő, néhány percnyi néma csend. Elhallgattunk. Elhallgattattak bennünket a képekből áradó energiák. És mi hagytunk magunkat belemerülni…
„Nagyon jól éreztem magam” – állt fel aztán induláshoz készülődve. „Még el fogok jönni. Nagyon jó itt” – köszönt el.
Nem vett képet. Nem is azért jött. Egyszerűen csak ott volt. Jól volt ott. Feltöltekezett.
Köszönöm az élményt.